Évadot hirdetett a Margitszigeti Színház

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház, melyen Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a 2025. évi nyári programot. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze. Az izgalmas produkciókkal színesített sajtótájékoztatón, a külföldi vendégművészek videó üzeneti mellett, a nyárra készülő bemutatókból és produkcióikból adtak ízelítőt, többek között Homonnay Zsolt, Veréb Tamás, Sándor Péter, Kocsis Dénes, Nádasi Veronika, Takács Nikolas, valamint a Magna Cum Laude zenekar.

 Az eseményen részt vett és felszólat Herczegh Anita a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, valamint Novák Irén a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

 A Bán Teodóra irányítása alatt működő Margitszigeti Szabadtéri Színház kulturális programok széles spektrumával várja a minőségi szórakozás kedvelőit Budapesten minden nyáron. A teátrum a világ legjobbjait, nemzetközi és hazai sztárokat és produkciókat hoz el közönségének. A széles kínálatot műfaji sokszínűség jellemzi az egészen május 17-től szeptember 5-ig tartó nyári szezonban.

A 2025-ös nyár előadásai igazi kuriózumnak ígérkeznek a főváros kulturális életében: újfajta közösségi eseményekkel és minden eddiginél különlegesebb programsorozattal várjuk a hangulatos nyáresti kikapcsolódást kedvelő érdeklődőket. Az elmúlt években számos neves hazai és nemzetközi művészt, együttest, zenekart tudtunk fogadni és szerencsére idén is folytatni tudjuk a külföldi és hazai partnereinkkel az együttműködést. Közös bemutatóra készülünk a Győri Nemzeti Színházzal, a József Attila Színházzal és a Budapesti Operettszínházzal is. Nagy örömömre sok kiváló művész érkezik hozzánk: Francesca Sassu a Pillangókisasszony operabemutató főszerepére, George Petean, Riccardo Gatto, Oksana Dyka és Elmina Hasan, a Nabucco-bemutató sztárjai, a könnyedebb műfajok képviselői közül Gregory Porter, Maksim, a Malevo táncegyüttes, a Coco Chanel, egy divatikon élete táncelőadás, valamint az Alice Csodaországban cirkuszi reloded családi show, és nem utolsó sorban a Chico & the Gypsies is visszatér a Margitszigetre. – mondta el Bán Teodóra, a színház ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője.

 Világsztárral indítja a szezont a szabadtéri teátrum

 Igazán különleges koncerttel nyitja meg 2025-ös szezonját a színház: május 17-én ugyanis nem más, mint a jazz koronázatlan királya, a műfaj egyik legnagyobb élő ikonja, a Grammy-díjas Gregory Porter lép az ősfák ölelte hatalmas színpadra. A nemzetközi zenei világból Porter mellett még olyan neves előadókat láthat a közönség a nyár folyamán, mint Anthony Strong, brit énekes-zongorista és Maksim Mrvica, a világon jelenleg a legtöbbet koncertező crossover zongorista. Július 18-án folytatódik a jazz-legendák sora, hisz a Duke Ellington Orchestra lesz látható az ikonikus színpadon. Visszatér a Margitszigetre augusztus 27-én a Chico and the Gypsies, forró dallamokkal, élénkítő ritmusokkal. A flamenco királyai, a világhírű zenészek ezúttal is fiesztát varázsolnak a színpadra.

Vizuál és a klasszikus zene

 Augusztus 16-án világpremier helyszíne lesz a Margitsziget nagyszínpada.  A Margitszigeti Színház és a Győri Filharmonikus Zenekar közösen mutatja be a Magic of Vivaldi – A Négy Évszak című produkciót. Az előadás Bogányi Tibor karmester, rendező és Zászkaliczky Ágnesképzőművész legújabb közös alkotása, ahol a zene, a látványvilág és a táncművészet páratlan harmóniában kelnek életre. A produkció egy nemzetközi turnéra készülő, 3D-s multimédiás előadás, amely új értelmet ad Vivaldi örök érvényű művének. A zenei világot a Győri Filharmonikus Zenekar, a mozgásművészetet a Budapest Táncszínház képviseli, így együtt teremtenek egy összművészeti utazást a közönség számára – egy koncertélményt, amely összeköti a múltat és a jövőt.

Ünnepi nyitókoncert

A Margitszigeti Színház programsorozatának egyik kiemelt eseménye az ünnepi nyitókoncert, melyre hagyományosan a Nemzeti Összetartozás Napjának előestéjén, június 3-án kerül sor. A színház ezúttal is a több, mint 100 éves Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közösen készül a lélekemelő nagykoncertre. Hazánk egyik legrangosabb szimfonikus együttese a klasszikus zene legmagasabb minőségének garanciája. Az idei koncert különlegessége, hogy először vezényel a margitszigeti színpadon a zenekar főzeneigazgatója, a Liszt- és Kossuth-díjas Vashegyi Györgyés első alkalommal köszönthetjük a Baráti Kristóf Liszt- és Kossuth-díjas hegedűművészt, aki Ludwig van Beethoven: D-dúr hegedűversenyével örvendezteti meg a színház közönségét.

 A margitszigeti koncert első része Beethoven jegyében telik majd. Az Egmont-nyitánnyal kezdünk, majd a Hegedűverseny szólal meg, Baráti Kristóf csodálatos szólójával. A szünet után Kodály Zoltán Galántai táncok, majd Dohnányi Ernő Szimfonikus percek következnek, végül Liszt Ferenc Les Preludes-jével zárunk. – fejtette ki Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója.

 A Nemzeti Összetartozás Napján június 4-én délelőtt 11 órakor fogadja a színház Szarka Tamást és zenekarát. 2025-ben 7. alkalommal kerül megrendezésre Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző kezdeményezése, mely sikerességét már bizonyította. 2024-ben több mint kétszázezren énekelték Szarka Tamás Kézfogás című dalát a nemzeti összetartozás alkalmából Kárpát-medence szerte. A művész az ünnep alkalmából közös éneklésre hívja idén a pedagógusokat és a gyerekeket a Margitsziget nagyszínpadára.

 Opera-, musical-, és operettbemutatók

 Giacomo Puccini: Pillangókisasszony című operája az egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott opera, melyet a Margitszigeti Színház az idei évadban két alkalommal is bemutat. Egy új előadásban, ám a klasszikus zene varászlatos dallamainak és a történet tiszteletben tartásával állítják színpadra a fiatal gésa Cso-Cso szán csalódott szerelmének, hűségének történetét, szép és esztétikus, környezetben, kiváló művészek közreműködésével. A címszerepben Francesca Sassu, Pinkerton, az amerikai tengerészhadnagy Brickner Szabolcs, Scharpless Szegedi Csaba, Goro Balczó Péter lesz. Az előadás zenekara a Budapesti Filharmóniai Társaság, vezényel Somogyi-Tóth Dániel, közreműködik a Kodály Kórus Debrecen.

A nyári szezon másik nagy operabemutatója Verdi: Nabucco nagyoperája. Verdi huszonhét évesen olyan operát alkotott, mely megváltoztatta az életét, és mely beírta magát az opera történelembe. Az opera olyan kiváló külföldi énekesekkel a főszerepekben kerül bemutatásra, akik a világ legnagyobb opera színpadain énekelték már a Nabucco érzelmekkel teli dalait. Abigél szerepében Oksava Dyka, Nabucco George Petean, Fenéna Elmina Hassan, Ismail Riccardo Gatto, Zakariás: a nagyszerű Palerdi András, Baál főpapja Zajkás Boldizsár, Anna, Zakariás nővére Kriszta Kinga, Abdalló, a babiloni király tisztje Ujvári Gergely. Közreműködik: a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Kodály Kórus Debrecen. Vezényel: Dénes István.

Tagadhatatlan, hogy napjaink legkedveltebb műfaja a musical, mely minden korosztály számára élményt nyújt. A margitszigeti szabadtéri különleges adottágai valóban előnyös helyszínt jelentenek a nagy, történeteket mesélő musical produkcióknak. A zenés színház kedvelői bátran számíthatnak arra, hogy az új Rudolf és a Shrek, a musical bemutatók is igényt tartanak majd a nézők minden egyes érzékszervére. A Rudolf musical bemutatója három alkalommal, két szereposztásban, a Shrek, a musical két alkalommal, szintén két szereposztásban lesz látható a Margitsziget nyári színházában.

A Margitszigeti Színház zászlóshajói a nagy produkcióként színre állított operák, szcenírozott színházi bemutatók. A Margitszigeti Színház ötszáz négyzetméteres színpadmérete és háromezer fős nézőtere impozáns, látványos produkciók bemutatását igényli. Egy ekkora apparátus természetesen magas költségekkel is jár, de azt gondolom, hogy a hazai közönség előtt és a nemzetközi térben is elsősorban a nagyszabású, exkluzív produkciókkal tudunk megmutatkozni.” – mondta el Bán Teodóra.

Rudolf: egy látnok története

A Habsburg korabeli, történelmi témájú Rudolf musical főszerepeit megformáló alkotóknak kihívás, míg a főszerepeket alakító művészek számára, a szereptudás mellett, komoly lelki felkészülést is igényel a történelmi jelentőségű darab. Így Rudolf, a tragikus sorsú lázadó trónörökös és szerelmének, Vetsera Máriának hiteles megformálása is színészi kihívást jelent. A címszerepekbenSándor Péter, Kocsis Dénes, Jenes Kitti és Nagy Alma Virág a hazai musical-játszás kiemelkedő színészei, akik a nyáron a Margitszigeti Színházban fogják megcsillogtatni tehetségüket. Az előadás rendezője BakosKiss Gábor, díszlet- és jelmeztervezője Árva Nóra, közreműködik a Győri Nemzeti Színház társulata és zenekara, karmester Silló István.

A bemutató a Margitszigeti Színház és a Győri Nemzeti Színház együttműködésében valósul majd meg. A két színház nagy sikerrel és közösen vitte színpadra tavaly Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű darabját, az EVITA musicalt, mely most, 2025-ben egy alkalommal visszatér a Margitszigetre.

A József Attila Színházzal együttműködésben, kedvelt művészek, sztárok főszereplésével, mutatják be a minden korosztály számára felhőtlen kikapcsolódást ígérő a Shrek, a musical című előadást ez év augusztusában. Fülbemászó dallamokkal, parádés szereposztással, és az ogre-történet ismert és szeretett figuráival: Shrekkel, Fionával, Szamárral, Sárkánnyal és a többiekkel „igazi zöld otthonra” talál a musical a Margitsziget fái között. A humoros-zenés előadás főbb szerepeiben: Ember Márk, Zöld Csaba, Tóth Angelika, Horváth Csenge, Veréb Tamás, Blazsovszky Ákos, Fekete Gábor, Fila Balázs és Sári Évi látható. Az előadás rendezője Szente Vajk, díszlettervező Rákay Tamás, jelmeztervező Kovács Yvett Alida, koreográfus Túri Lajos Péter.

A Budapesti Operettszínház kezdeményezésére érkezik a Margitsziget nagyszínpadára egy rendhagyó és varázslatos Duna szimfónia – Frank Wildhorn és Barátai Musicalgála. A Duna szimfónia Magyarországi ősbemutatójának helyszíne a varászlatos margitszigeti színpad lesz augusztus 7-én, melyen Frank Wildhorn, a többszörös Grammy-, Tony és Emmy-díjra jelölt világhírű amerikai zeneszerző személyesen vesz részt. Ezen az estén hallható először Magyarországon Wildhorn Duna szimfónia című monumentális zeneműve, amely az Európát átszelő folyóról, a partjain élő népekről, közös kultúránkról és történelmünkről mesél páratlan zenei élményt nyújtva a nézőknek. A nagyívű koncerten, a musicalgálán a New York-i Broadway sikerszerzőjének ikonikus musicaljeiből csendülnek fel részletek. A közös produkcióban a Budapesti Operettszínház zenekara és művészei lépnek színpadra: Füredi Nikolett, Nádasi Veronika, Lipics Franciska, Homonnay Zsolt, Sándor Péter és Szomor György, azt est karmestere Pfeiffer Gyula főzeneigazgató, rendező Homonnay Zsolt, a színház művészeti vezetője. 

Forever Dance: táncprodukciók a Margitszigeten

 Az idei nyáron sem maradnak el a különleges, nagyszabású táncbemutatók. A Malevo csapata egyenesen Argentínából, a Coco Chanel, egy divatikon élete táncelőadás pedig Brno-ból érkezik a Margitszigetre. Saját bemutatóként színpadra kerül a Forever Dance with the Starsversenytánc-show, melyben a főszerepet ezúttal is az ország kedvenc táncosai kapják. A MalevoArgentína hivatalos kulturális nagykövete. A világhódító együttes tagjai többek között Las Vegas, New York, Párizs és London közönségét varázsolták el kivételes tánctudásukkal. Miután felfedezték őket az America’s Got Talent showban, hamar világszerte ismertté váltak.

 Hazánkban először lesz látható a Brnói Nemzeti Színház társulatával együttműködésben bemutatásra kerülő Coco Chanel, a divatikon élete táncelőadás, mely egy kivételes tehetségű asszonynak állít mementót. Életműve, alkotása, stílusa, a napjainkban is élő, ismert design és brand, a legkiválóbb francia divatmárkák sorában. A történet az erős és a bármi áron történő életben maradás és csúcsra jutás tragédiákkal is övezett történetét tárja fel a tánc nyelvén elmesélve Mario Radačovský koreográfiája által, mely Coco összetett életének kreativitását, diadalát, erkölcstelenségét kutatja az árvától a divatlegendáig egy realizmussal és szépséggel átitatott narratív balettben.

 A 2025-ös nyár egyik szenzációja lesz a Forever Dance with the Stars versenytánc-show, mely a Margitszigeti Színház nagyszabású sajátfejlesztésű táncos sorozatának harmadik produkciója. A Tango with the Stars és a Párizs éjjel produkciók után a Margitszigeti Színház színpadra állít egy fergeteges, egész estés tánc-show műsort hazánk legnépszerűbb standard táncosaival a főszerepben. Többek közt látható lesz Suti András, Hegyes Bertalan, Stana Alexandra, Tóth Katica és Szőke Zsuzsanna is, a koreográfusok ezalkalommal is Stana Alexandra és a Valc Szabolcs.

 Hazai zenekarok porondja

A legendás koncertek sorozata jövőre is folytatódik a Margitszigeten. A nagymúltú színpadra érkezik majd az EDDA Művek, Takács Nikolas, a Budapest Bár és a Magna Cum Laude is. A színház repertoárjának egyik fontos része a hazai könnyűzenei kínálat, melyben a teátrum szintén magas minőségre és neves előadók meghívására törekszik. Június elején a Magna Cum Laude zenekar „A régi sziget…” című koncertjével nyitja könnyűzenei szezonját a színház, a zenekar visszatérő vendég a Margitszigeten. Dalaikat új köntösben, különleges bigband hangzással hozzák el a közönségnek a méltán népszerű zenekar tagjai az ABS Bigband közreműködésével. Első alkalommal ad koncertet a színház színpadán júniusban Takács Nikolas, sztárvendégeivel és aSwing à la Django zenekarral karöltve. A legendás EDDA Művek egy egyedülálló unplugged koncerttel készül a Margitszigeti Színház közönségének. Ezen az estén a legismertebb Edda Művek slágerek akusztikus hangszereken csendülnek majd fel, közreműködik a debreceni 40 fős Lautitia Gyermekkórus.

A 100 Tagú Cigányzenekar 40 éves jubileumi koncertjét hozza el a Margitszigetre, a LEANDER Szimfonik Kills pedig páratlan koncerttel készül a számukra is különleges helyszínre. A szezont pedig koncertek tekintetében, az évről-évre nagy sikerrel visszatérő Budapest Bár csapata zárja majd, neves énekesekkel, örökzöld dallamokkal.

Arany idők címmel érkezik a színpadra a 30. Jubileumi Duna Karnevál Gála. A jubileum alkalmából az elmúlt 30 év legemlékezetesebb színpadi pillanatait idézik majd fel, külföldi és hazai táncegyüttesekkel, közel 300 közreműködő művésszel. Az eseményen a Duna Művészegyütteshez és a Magyar Állami Népi Együtteshez meghívott előadók is csatlakoznak. Az est szerkesztő koreográfusa, Mihályi Gábor, zenei szerkesztője Pál István Szalonna és Dulai Zoltán, rendezője Juhász Zsolt. Fesztiváligazgató: Vincze Andrea.

Idén is a Csodálatos magyar jazz címet kapta a legjobb magyar jazz-zenészeket felvonultató gálakoncert, melyre a pünkösdi hétvégén kerül sor. 2025-ben immár második alkalommal rendezi meg közösen az eseményt a Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház. A nagy koncerthez kapcsolódóan, a tavalyi évhez hasonlóan, egy egész hétvégét felölelő Jazz és borfesztivált rendez a teátrum Jazz és Bor Napok címmel, melyen Magyarország hat borrégiójának 12 pincészete, borásza mutatja be termékeit. Az esemény egyedülálló kulturális és zenei élményt ígér a magyar jazz és a magyar bor szerelmeseinek. A Margitsziget jazz-udvarán, a magyar jazz-élet fiatal tehetségeinek ad lehetőséget az esemény a bemutatkozásra. A gálán fellépnek többek között a hazai jazz ismer előadói, a Lukács Miklós-Cimbiózis trió, a Budapest Jazz Orchestra, a Malek Andrea Soulistic zenekar, a Roby Lakatos & Gipsy Jazz Band feat Miri Lakatos.

 Közösségépítés és különleges események

A nagyszínpadi bemutatók, nemzetközi produkciók mellett a színház, lehetőségéhez mérten, kiemelt figyelmet fordít a jelenben a gyerekekre, családokra, fiatalokra, tartalmas és értékes kikapcsolódási lehetőségeket biztosítva fejlődésük érdekében. Fontosnak tartjuk a magyar kulturális értékeket, hazai szerzők darabjaival, népmesékkel, gyerekelőadásokkal és felolvasásokkal is fókuszba állítjuk a hazai meséket. Nem csupán elhozunk, hanem csereberélünk is könyveket, hisz ezentúl Könyvszekér is lesz majd a színházunknál, ahol mese- és versolvasás is várja a gyerekeket, mesekönyv vásárral és cserével. Hétvégente ingyenes gyerekelőadásokkal szórakoztatjuk a családokat, szombatonként, összesen 16 alkalommal bábelőadások, zenés történetek és koncertek tekinthetők meg a 3 platán alatt. Vasárnap délelőtt Reneszánsz délelőttök kerülnek megrendezésre a Szent Margit kolostor-romok udvarán, ahol korabeli játékok, ének, zene és hangszertanulás vár mindenkit, szintén 16 alkalommal, májustól szeptemberig.” – nyilatkozta az igazgatónő.

A Margitszigeti Színház idei szezonjában látványos, nagyszínpadi produkciói, klasszikus és könnyűzenei koncertjei és show-műsorai mellé egy régi-új helyszínt is avat, egy a fiataloknak és felnőtteknek kínált esti előadással. A Szent Margit kolostor-romoknál található, TheatRomelnevezésű új játszóhelyen Molnár Ferenc örök klasszikusa, a Liliom új megközelítésben lesz látható május 9-én, pénteken (rossz idő esetén a színház RAK-TÁR színházában).

Ez az előadás Nagy Péter különleges rendezői koncepciója mentén született. A puritán színpadkép és a visszafogott látványvilág szinte észrevétlenül adja át a teret a kiváló színészi alakításoknak, lehetővé téve a néző számára, hogy közelebb kerüljön a történethez és annak mélyebb rétegeihez. A Platform Analog Műhely alkotóinak előadását a Déryné Program támogatásával és ajánlásával láthatja a közönség a Margitszigeti Színház új, különleges kamaraszínházi játszóhelyén, a történelmi hangulatot árasztó Szent Margit kolostor romjainál. A Margitszigeti Színház célja, hogy ebben a lenyűgöző környezetben nyissa meg a színház világát elsősorban a fiatalok előtt, hogy inspirációt, élményt és valódi közösségi találkozást nyújtson egy olyan térben, ahol minden őszinte és hiteles lehet.

A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a korábbi nagy sikerű gyermeknapi programok után, a Margitszigeti Színház május 24-én idén is megrendezi gyereknapi eseményét a nagyréten és színház udvarán. 10:30-tól Meselények és Marslakók címmel várják a szervezők a családokat. Napközben különleges kalandok, vetélkedők, tudományos előadások sorával kapcsolódhatnak ki kicsik és nagyok egyaránt. Immár hagyományosan ezen az estén kerül sor a színház film–zene-koncert sorozatában a nagyszínpadon: Steven Spielberg rendező és John Williams zenszerző nagy kultikus alkotásának az E.T., a földönkívüli című filmjének vetítésére, mely teljesen új dimenzióban, hatalmas vásznon, élő nagyzenekari kísérettel kel majd életre. Az Oscar-díjas ikonikus film zenéjét a Danubia Zenekar játssza, vezényel a kiváló Ernst van Tiel.

A Margitszigeti Színház film–zene-koncert sorozatának másik különleges film és zenei eseménye lesz Alfred Hitchcock Psycho című filmklasszikusa. A felnőtteknek szánt estén egy különleges, borzongató csemegét kínálnak a 18 éven felülieknek. A kultikus film zeneszerzője az ismertBernard Herrmann, akinek zenekari műve ez alkalommal élőben kíséri a filmet, jelentősen erősítve a film izgalmas részeinek átélését. Közreműködik a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, melyet ez alkalommal is a kiváló Ernst van Tiel vezényel.

A Margitszigeti Színház hazai és nemzetközi hírneve a hazai kiválóságok, és a külföldi vendégművészek, együttesek, fellépésének köszönhető elsősorban; azoknak, akik a színház és az ország kulturális életének jó hírét terjesztik, ezzel ajánlva a nemzetközi érdeklődés figyelemébe. A Margitszigeti Színház a hazai gazdag kulturális szcéna egyik jelentős bástyájaként, mint közös működtetésű intézmény, a Kulturális és Innovációs Minisztérium garantált működési támogatásával, kiegyensúlyozott és több évre tervezhető művészeti szezonjaival, magas minőségű szolgáltatásával kívánja szolgálni a fővárosba érkező igényes közönséget. A korábbi szezonokban közel 90.000 nézőt fogadott a Margitszigeti Színház, a 2025-ös szezonban a látogatók száma várhatóan eléri majd a 100.000-es határt.” – tette hozzá Bán Teodóra.

www.margitszigetiszinhaz.hu

Related posts