Tisza Kata esszéregénye ismét tabukat dönt, és olyan kérdéseket jár körül, mely erősen stigmatizált a társadalomban: az öregedés mindenkit érint, mégsem szeretünk nyíltan és őszintén beszélni róla…
Egy öregedő kutatónő, miután elveszíti a szerelmét, magára marad fájó magányával, és a tudomány erejéhez nyúl, hogy értelmet találjon egyedüllétében és élete hátralévő éveiben…
Tisza Kata saját pszichológiai doktori életútkutatásai tanulságain vezeti végig az olvasót, miután vázolja az öregedéskutatás elméleti hátterét és az életkoralapú előítélet (ageizmus) hatásmechanizmusait. Végül a segítő szakember perspektívájából egészen gyakorlati útmutatásokkal is szolgál életünk második felének dilemmáihoz, míg önmagát és olvasóját is eljuttatja egy reflektív és önreflektív folyamaton keresztül a belső szabadság nyújtotta megbékéléshez. E belső utazás során egy egyenrangú szeretetkapcsolatról is képet nyerünk, amely által, még ha elveszítjük is, emelkedünk.
Tisza Kata saját pszichológiai doktori életútkutatásai tanulságain vezeti végig az olvasót, miután vázolja az öregedéskutatás elméleti hátterét és az életkoralapú előítélet (ageizmus) hatásmechanizmusait. Végül a segítő szakember perspektívájából egészen gyakorlati útmutatásokkal is szolgál életünk második felének dilemmáihoz, míg önmagát és olvasóját is eljuttatja egy reflektív és önreflektív folyamaton keresztül a belső szabadság nyújtotta megbékéléshez. E belső utazás során egy egyenrangú szeretetkapcsolatról is képet nyerünk, amely által, még ha elveszítjük is, emelkedünk.
