Leslie Mandoki fájdalmas búcsút vett
A június mély sebeket hagyott Leslie Mandoki szívében. Néhány hét leforgása alatt két olyan embertől kellett búcsút vennie, akik nélkül nemcsak a világ zenei térképe lenne más, hanem az ő…
A június mély sebeket hagyott Leslie Mandoki szívében. Néhány hét leforgása alatt két olyan embertől kellett búcsút vennie, akik nélkül nemcsak a világ zenei térképe lenne más, hanem az ő…
Hagyományteremtő céllal indul útjára a Budapest Play – Budapesti Utcazene Fesztivál és Verseny, amely a Főváros támogatásával, a hazai zenei és kulturális élet meghatározó szereplőinek összefogásában a Sziget Fesztivál Kft.…
A Margitszigeti Színház immár 16 éve a nyári szezont hagyományosan a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közös koncerttel indítja el, 2026-ban a Cziffra Fesztivállal együttműködésben rendezzük meg a koncertet. NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR…
A nemzetközileg elismert zeneszerző, producer és előadó, Leslie Mandoki ismét jelentős sporttörténeti zenei projekt élére állt, ugyanis ő a producere, zeneszerzője és szövegírója annak az új dalnak, amely az FC…
A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4…
Megérkeztek az újabb nevek: a zenei műfajokon átívelő több, mint negyven új fellépő között látható – többek mellett – a legnagyobb rockfesztiválok headliner sorait bérlő Bring Me The Horizon, a tavaly megjelent Midnight…
A világhírű Dwight Robson és a The Original Golden Voices of Gospel közkívánatra újra Magyarországra érkezik: januárban Budapesten, Szombathelyen, Miskolcon, Debrecenben és Szegeden csendülnek fel a gospel legszebb dalai egy…